Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Abaujszántó

2008.07.05

Abaújszántó az ősidők óta lakott, magyarok pedig a honfoglalás óta lakják. Több mint 600 éven át város volt, 1921-ig a gönci járás székhelye, Kassa után a régió legnépesebb települése. Városi rangját 1902-ben elveszítette, a térségbeli vezető szerepet a közeli Encs vette át. 1921-től 1962-ig az abaújszántói járás székhelye volt. 2004 júniusában újra városi rangot kapott.

Több híres ember neve is megemlíthető Abaújszántóval kapcsolatban; iskolamesterként itt tanított 1567 és 1568 között Ilosvai Selymes Péter, voltak itt birtokai Bakócz Tamásnak, de Károli Gáspár élete is több pontot kapcsolódik a városhoz (a bibliafordításban szántói református lelkészek is segítettek neki). Balassi Bálint 1585 júliusában több napot is itt töltött, innen keltezte barátjához, Sövényházi Móricz Balázshoz írott levelét, amelyben támogatását kérte az ellene felhozott vádak tisztázásához. 1906-ban néhány hónapon át Nagy Lajos töltötte be a község szolgabírói tisztét, erről „A lázadó ember” című önéletrajzában említést tesz.

A görög katolikus templom 19. századi ikonosztáza sértetlenül vészelte át a sok viszontagságos évet. A templom mennyezetét az 1950-es években Sümegi tanár úr festette. A templom mindig megakadályozta, hogy a Rákóczi utcát elárassza a Szerencs patak.

Nevezetességei 

  • Termálvizes fürdőtelep: A medencét termálvizes forrásra építették. A medence vízcseréjét a működő forrás adta.
  • Pincesorai a világörökségbe tartoznak. Pincesor több helyen található, az egyik a fürdőtelep fölött.

Testvérvárosok 

Kirándulás

Aranyosi-völgy

Abaújszántó közvetlen közelében található a festői szépségű Aranyosi-völgy bejárata, mely egy 15 km hosszan elnyúló völgykatlan. Aranyos településen még ma is élnek a korabeli népszokások és hagyományok. Kialakításra került egyik legnagyobb operaénekesünk, Simándy József emlékháza is.

Boldogkőváralja

A IV. Béla király kezdeményezésére épült kővár sokaknak ismerős, mivel a kevés jó állapotban megmaradt középkori várunk egyike. Jelentős összegeket fordítottak a vár felújítására, eredeti állapotban történő visszaállítására.

Abaújkér

Itt található Bárczay-család kastélya , mely mára visszanyerte eredeti állapotát mind külsejében, mind pedig belső képében. A család egyik tagja, Bárczay János földművelésügyi államtitkárként kezdeményezte és létrehozta Abaújszántón 1943-ban a mezőgazdasági szakiskolát, mely a mai napig működik és biztosítja a mezőgazdasági élethez szükséges alapismereteket az itt tanulók számára.

Vendéglátó helyek

Galambászház

Galéria >>>

 

Abaújszántótól 6 km-re, 360m méter magasan található erdészház az erdő közepén, a háborítatlan természet közepén.

Két hálószoba (4-4 fő, egyik franciaággyal) nagy nappali kihúzható 2 fős heverővel, 10 fős étkezőasztallal, teljesen felszerelt konyha, zuhanyzós fürdőszoba, wc, összkomfort.

(víz, áram van)

Szórakozási lehetőségek: futballpálya, túrázás, horgászás, tollaslabda, TV, hifi, műhold, szalonnasütés, bográcsozás, grill, napozás, vadles, télen szánkózás.

A házkörüli erdőben szarvas, muflon, őz, vaddisznó és egyéb honos vadak megtalálhatóak, és megfigyelhetőek.

A gyep golfpálya minőségű, a ház körül több forrás is található. A ház vízellátása is forrásvízből történik.

 

Minden évszakban látogatható!

 

Elérhetőségek, szállásfoglalás:

 

Web:www.galambaszhaz.hu

E-mail: info@galambaszhaz.hu

Tel/Fax: +3647/330-195

Mobil: +3670/316-1252

 

Aba Vezér étterem és panzió

 

Galéria >>>

Abaújszántón, a Jászai tér 9. sz. alatt (a piactéren) kellemes környezetben várja minden kedves vendégét a Borsodi "Abavezér" Söröző és étterem magyaros ételekkel, pizzával, hűtött italokkal és frissen csapolt világos és barna sörökkel.

Vendégeink kiszolgálását otthonos, családias környezetben végezzük. Legyen szó hétköznapi menüs ebédről, családi vacsoráról, kirándulás közbeni ebédről, 8-tól 22 óráig üzemelő konyhánkból friss ételekkel szolgáljuk ki Vendégeinket.

Rendezvények lebonyolítását vállaljuk a helyszínen 30 fős létszámig, Kezelésünkben álló borházban 100 főig, illetve igény szerinti helyszínre kitelepülve akár 200 fős étkeztetést is tudunk vállalni (bálok, vacsorák, esküvők, állófogadások egyéb rendezvények, stb) komplett kiszolgálással.

Éttermünkben több neves személyiséget is vendégül láthattunk már (Dékány Sarolta, Koós János, Mikó István, Nagy Feró művészek, a DVTK, Nyíregyháza labdarúgó csapata), akik elégedetten távoztak.

Az étterem könnyen megközelíthető a piactér parkolójától, ahol megfelelő számú parkolóhely áll rendelkezésre kedves Vendégeink számára.

Jelenleg 40 fekvőhelyes turistaszálló színvonalú panzióval rendelkezünk, 2, 3, 6, 8, 10 ágyas szobákkal, emeletes ágyakkal, saját WC-vel, zuhanyzóval, egyéb komfort nélkül. A panzió jelenleg átalakítás alatt áll, 2-4 ágyas ***-os szobák kialakítása a cél.

 

 

Elérhetőségünk:

3881 Abaújszántó, Jászai Pál tér 9.

Telefon: 47/330-543

E-mail: abavezer@abaujinfo.hu

web: www.abavezer.abaujinfo.hu

Nyitvatartás: minden nap 8-22

Üzletvezetõ: ifj. Soltész Zoltán

 

Sátor-hegy vendégház

Galéria>>>

Csendes, falusias vendégházunkba egész évben szeretettel várjuk a pihenni, túrázni vágyókat. A ház Abaújszántó főutcáján található mégis nyugodt, kikapcsolódásra rendkívül alkalmas. A házban két szoba, fürdőszoba és külön bejáratú falusias kiskonyha található. Lehetőség nyílik a virágos, hangulatos udvaron szalonnasütésre, főzésre. Házunkból szép a kilátás, hiszen a Sátor-hegy lábánál fekszik városunk. A környéken kirándulási, túrázási lehetőség van, mivel rengeteg gyönyörű település öleli körül a várost. Néhány km-re található a boldogkőváraljai és a regéci vár is.

Előzetes egyeztetés alapján szeretettel várjuk vendégeinket.

Elérhetőségünk:

 

3881 Abaújszántó, Béke út.

Telefon: 20/ 2638-173,20/ 3532-816

E-mail: satorhegy@citromail.hu

2008

Január 22. A Magyar Kultúra Napja alkalmából a Művészeti Alapiskola Gálaműsora
Február 19. Jászay Pál emlékére koszorúzás
Március 14. Nemzeti ünnep
Május 1. Majális
Május 17. VII. Ivó Nap
Július 12. Városi Gyereknap
Augusztus 20. Nemzeti Ünnep
Szeptember 27.

VIII. Szüreti Nap és VI. Cimbalmos Fesztivál

Október 22.

Nemzeti Ünnep
November 7. Idősek Napja
December 20. Mindenki Karácsonya
Január 1. Óévbúcsúztató-Újévköszöntő
 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.