Budaörs
Fekvése
- A budapesti agglomerációban található, Budapest XI. kerületétől nyugatra. A településtől délre halad az M1 és M7 autópálya közös szakasza.
Története
- 1921-ben IV. Károly magyar király csapatait a második legitimista puccs idején a telelpülés határában tartóztatták fel a kormányzó csapatai.
- Határában nyitották meg 1935-ben a Budaörsi repülőteret, a főváros térségének első polgári repülőterét.
- A második világháborút követő kitelepítésig a településen jelentős sváb kisebbség élt.
Nevezetességei
- Riedl Ferenc Helytörténeti Gyűjtemény
Testvérvárosai
- Római katolikus templom
Az Árpád-kori királyi kápolna helyén építették fel a német telepesek első templomukat (1738-1752). A jelenlegi 1801-től 1810-ig épült. Védőszentje Nepomuki Szent János.
A két korszak építészeti stílusa egységes belső térré formálódik, a barokkos részletek együtt élnek a klasszicizáló részletekkel. A főoltár klasszicista szellemű, Krisztus golgotai kínhalálát ábrázolja. A timpanon alatt Sic Deus dilexit mundum (így szerette Isten a világot) felirat olvasható. Barokkos hatású a szépen megmunkált szószék, oldalán a lángoló szivet és horgonyt tartó angyalokkal, a szószék koronáján angyalok tartják a tízparancsolat kőtábláit. A szószék bájos faragványa a hársfából készült, magokat vető Jó Pásztor alakja. A szentély barokkos keresztelő kútja XVIII. századi munka. Szent János a térdelő Jézusra lendületes mozdulattal önti a keresztvizet. A szentély baloldali falán szent György és szent Cecília barokkos hatású képei, Gyomlai György jegyző votív képei 1864-ből, de valójában korábban festhették őket. A jobb oldali szentélyfalon a Három királyok kissé sérült, mozgalmasan elrendezett képe, a mellette függő Szentháromság hagyományosabb munka. Barokkos hatású a hajó bal oldali falán álló Szent József oltár, a két mellékalak, az egyházatya és a szerzetesnő jó minőségű szobrok, valószínűleg a Zichy család házi szobrászának munkái. A szembenálló - jobb oldali - Nepomuki Szent János alakja a körülötte gomolygó angyalokkal sikerült alkotás. A szent nyakára festett cingulus jelzi, hogy az ábrázolt a gyónási titok áldozata. Már a XIX. századra jellemző a hajó bal oldali Szent Sebestyén oltára, a két mellékalak, szent Vendel és szent Rókus a budaörsiek szentjei. Vendel a gazdák, a juhpásztorok szentje, Rókus klasszicizáló alakja a pestises betegek védőszentje - az 1739-es járványra emlékeztet. A szájában kenyeret hozó kutya a pestises betegek megsegítését idézi fel. Az oltár predelláján a fájdalmas Krisztus sikerült festménye. A szembenálló jobb oldali oltár fő képe a bűnbánó Magdolna, mellette Szent Erzsébet és a Magyarországon született skóciai Szent Margit, mindkét szent a szegények oltalmazója. Az orgonaszekrény zenélő barokk angyalkái a tihanyi apátság Stuhlhof Sebestyéntől faragott angyalaira emlékeztetnek, az orgona átépítése előtt figurálisan még gazdagabb volt. A mennyezet négy freskómezőnye - Nepomuki Szent János, Szent Domonkos, Krisztus mennybemenetele és az utolsó freskón Mózes a kígyóval -,azt mutatják, hogy hajdan jóval színesebb volt a templom. Mózes éppen az új hazát kereső budaörsiek jelképe is lehetne. A templom kis méretű barokk tornya az első templomra emlékeztet.
A templomkertben álló emlékmű-szobor, a Krisztus karjába hanyatló katona, Pásztor János műve 1925-ből. Ezt egészíti ki 1992 júniusa óta a szobor mögött oválisan elhelyezett Halottaink emlékére feliratsor 16 táblán 475 névvel, mely az elhurcoltak, elkergetettek, a II. világháborúban elhunytak nebét őrzi. A főszoborral harmonizáló táblasor a Németországban élő budaörsiek és a helyiek összefogásából létesült, a vörösvári Balassa György munkája.
- Kőhegyi kápolna
Budaörs középpontjában emelkedik a Kőhegy, melyről szép kilátás nyílik városunkra. Tetején emelkedett a kápolna, melyet Wendler Ferenc építtetett 1855-ben. IX. Pilnius pápa szobrot küldött a felszenteléshez. Október 15-én avatták. A kápolna körülbelül 90 évig állott. Köveit a második világháború után széthordták. Ugyancsak itt állították fel a nagyméretű keresztet. A második világháború után ez is megsemmisült. A város lakossága 1995-ben újra felállította régi helyén.
- Budaörsi Kálvária
A Kálvária domb szabályos alakú gejzirkúp. A domb alján kis kápolna volt, melyet 1817-ben Kreis Jakab építtetett. Innen indult az út a hegytetőn álló feszületig. Ennek alapja barokk stílusú. A stációk fülkéiben egy-egy relief volt elhelyezve. A majdnem teljesen elpusztult egyházi építményt a "Budaörsért alapítvány" kezdeményezésére 1996-tól folyamatosan felújítják.
- Ótemető és Csulits kápolna
Valóságos kis templom a Csulits kápolna. 1862-ben épült. Az Ótemetőben régi, faragott, gótkeresztes sírkövek között sétálhatunk. A legrégibb sírkő az 1782-ben elhunyt Mertinger József plébánosé.
- Starentanz kápolna
Az épület a Farkasréti út 87 számú ház előtt áll. 1808-ban építette Hely József. A kápolna bal oldalán egy nagy üveg mögött található egy félkörben végződő méternyi magasságú festmény, mely az Emmauszi tanítványokat ábrázolja. A festmény felirata: "Herr bleibe bei uns, denn es wird Abend!" (Uram, maradj velünk, esteledik!) A kép 1912-ben készült.
- Riedl Ferenc Helytörténeti múzeum
A Budaörsi út 47. sz. épülete a Riedl Ferenc Helytörténeti Gyűjtemény. Öt egymáshoz fűződő kisebb-nagyobb szobájában hajdan jómódú gazdapolgár-család lakott. A kiállítás az 1946-os elűzetéssel szétvert gazdapolgári életmódot kívánja bemutatni. Különösen szép volt Budaörsön a vasalt kötényes női öltözet, a csizmanadrágos gazdaruha. A magasra vetett, monogrammos ágyakon női főkötők gyűjteménye látható. A gazdapolgár szoba fontos része a három-négy fiókos sublót, melynek tetejét a család vallási életét jelképező Krisztus- és Mária-szobrok, a család imakönyvei díszítették. Sikerült az egykori német konyha rekonstrukciója. Jelzésszerűen a szabad kéményes szobát is érzékeltetjük, a háziasszony büszkesége volt a nagyszámú, virágos mázas szilke gyűjtemény. A kézmosó edény mellett felfüggesztett falvédő szövege a rend megtartására tanít. A háziasszony fontos munkaeszköze volt a kézi ruhamángorló.
A következő két terem néhány tárggyal és iratokkal mutatja be a német gazdapolgár hétköznapjait. Kezdődik ez a betelepítési patenssel, gazdálkodással kapcsolatos iratokkal, a Kneidinger-féle térkép budaörsi határt bemutató részletével. Régi tervrajzok megőrizték az egykori Budaörs legjellegzetesebb barokk-kori épületeit. Egykori fényképek a családok életét, a híres virágszőnyeget mutatják, majd a kiállítást a budaörsiek elkergettetésének dokumentumai zárják, néhány okmány a Budaörs-Bretzfeld testvérvárosi kapcsolatot őrzi, és a város díszpolgárainak arcképét is látja a múzeum látogatója.
A kiállítás hétfő kivételével minden nap délutánján 14 órától 18 óráig megtekinthető.
- Szent Vendel szobor
A szobor a templomkertben található.
- Nepomuki Szent János szobor
A Budapesti út 48. sz. előtt áll. A szobrot Ritter Márton - a budaörsiek Neubaumatinak nevezték - állíttatta 1852-ben.
- Első világháborús emlékmű
A második világháborús emlékművel együtt a templomkertben áll. A szobor egy összerogyó katonát ábrázol, amint Krisztus magához emeli. A katona a 32-es közös (K.u.K.) ezred katonája. A legtöbb budaörsi ebben az ezredben teljesítette katonai szolgálatát. A hősi emlékművet Pásztor János készítette. A mészkőszobor 1925-ben a község lakosságának összefogásával készült.
Budaörs hagyományai
-
Budaörsi passiójátékok
1933 és 1939 között mutatta be a város középpontjában felmagasodó Kőhegyen kb. 200 lelkes budaörsi amatőr. Műkedvelő előadás volt, mely Krisztus kínszenvedését és halálát tárta az előadásonkénti több száz néző elé.
-
Úrnapi körmenet
A város látványos nevezetessége. Régebben a kijelölt útvonal közel 2 km hosszú és 2 m széles volt. Ezt a nem csekély felületet virágszirmokkal szórták fel az ünnepre. Ma ugyanez a katolikus templom körül zajlik hasonló pompáva
Beatrix Vendégház Söröző, Étterem
2040 Budaörs, Szabadság út 184.
- Tel: 23/425-661, 60/348-179
- E-mail: beatrix.vendeghaz@budaors.hu

A Beatrix Vendégház Budaörs főútvonalán fekszik, és szolgáltatásaival kiemelkedik a vedéglátó helyek közül. Az 1997-ben épült Vendégházban négy kétszemélyes vendégszoba van. Mindegyik szoba zuhanyzós fürdőszobával rendelkezik.
A szobák ára 21 euró, amely a reggelit is tartalmazza.
Igény szerint lovas-hintós kirándulásokat, gulyáspartikat, disznóvágásos, borkóstolós programokat szervezünk.
![]() |
![]() |
Bajor stílusú, családias hangulatú söröző-étterem, magyaros konyhával, öt féle csapolt sörrel, szolíd árakkal várja vendégeit.
Nyitvatartás: 12-23 óráig
Kulturális élet
Erről az oldalról elindulva a budaörsi székhelyű, vagy a városban működő kulturális és művészeti intézmények, egyesületek érhetők el.
Gróf Bercsényi Zsuzsanna Városi Könyvtár
Nyugdíjasok Háza
Riedl Ferenc Helytörténeti Gyűtemény – Heimatmúzeum
|

